Ugrás a cikkre

Az ország útja.

Ismerje meg az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t!

2022. szeptember elsejétől, 1237 km már meglévő magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését vette át az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az MKIF Zrt. versenyben, a Magyar Állam által kiírt uniós nyílt közbeszerzési pályázaton lett győztes és a szerződés alapján vállalta, hogy 35 éven keresztül nem csak biztosítja a már megépült hálózat biztonságos fenntartását, üzemeltetését, de azt is, hogy 2034-ig 279 km új gyorsforgalmi utat is épít, 299 km-en pedig bővíti a már meglévő hálózatot.

Az MKIF Zrt. célja volt, hogy az átállás zökkenőmentes legyen. Ennek érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közel 900 munkatársa a Koncessziós Társaság üzemeltető cégének alkalmazásába került. Az érintett szakaszok autópályamérnökségeit, azok eszközeit, járműveit, ingatlanjait az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy független, nemzetközi könyvvizsgáló cég által meghatározott értéken megvásárolta a Magyar Államtól.

A gyorsforgalmi úthálózatot használók számára az átállás semmilyen változással nem járt. Az úthasználati díj összegét továbbra is a Magyar Állam határozza meg és a Magyar Állam szedi be annak díját is.

Az MKIF Zrt. egyértelmű szándéka és kötelezettsége, hogy a gyorsforgalmi úthálózat jelenlegi minőségét javítsa és fejlesztésekkel még biztonságosabbá, gyorsabbá tegye a közlekedést mindenkinek!

Legyen élmény az utazás az ország útján.

Jó utat és biztonságos közlekedést kíván Önöknek az MKIF Zrt.!

Az MKIF Zrt. által üzemeltetett útszakaszokról és a tervezett fejlesztésekről itt tudhat meg többet.

Irány a térképre

Hírek

2024.05.11.

Szintrehozás 20. hét — 2024

Május 13-19. között újabb munkálatok kezdődnek! Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra! Vezessenek óvatosan! #mkif #azorszagutja #szintrehozás

2024.05.09.

Rádió 1 – Balázsék — interjú Szimicsku Lászlóval

A reggeli beszélgetésben szó volt a jelenleg futó felújításokról, a jövőre induló M1-es fejlesztésről, tévhitekről és arról, hogy oka van annak, ha nem látnak munkásokat egy lezárt szakaszon. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

2024.05.08.

Járműparkunk 67 új autóval bővült

Szerda délelőtt 27 db új művezetői autó és 40 db brigádszállító teherautó került átadásra. Az idei évben több ütemben bővülnek mérnökségi flottáink brigádszállítókkal, művezetői- és útellenőri autókkal, nehéz tehergépjárművekkel, darus teherautókkal. Az újonnan érkező autók, az eddig megszokottól eltérően, fehér színben fogják róni a pályákat. Mindenkit kérünk, fokozottan figyeljen kollégáinkra!

Üzemeltetés

Az MKIF Infrastruktúra Üzemeltető Zrt. célja, hogy az autópályát használók zavartalanul, biztonságosan közlekedhessenek.